Az elmúlt 2 hétvégén apuval összeraktuk a kp-i porszívó csőrendszerét a földszinten. Ahogy korábbi bejegyzésemben írtam, kp-i porszívó nem egy újgazdag úri-muri, hanem az előretervezés gyümölcse nálunk.
A cső maga egy építkezés költségéhez mérve nem magas, egy normál házban 50-60 ezresből meg lehet venni az anyagokat. Ehhez nem kell megvenni a porszívót, az ráér később is. Ellenben a csövezést utólag már nem lehet megoldani.
A munkához nem kell más, mint speciális, 50 mm átmérőjű antisztatikus cső, mindenféle idomok (90°-os, illetve 45°-os könyök, toldók, elágazások), egy tubus PVC ragasztó, meg egy kis tervezés. Ezután a csöveket le kell fektetni, a csatlakozó ágakat a falba bevésni és a végén összeragasztani az idomokat. Ez egy szintan maximum 4-6 óra munka.
A csövezést még a szerelőbetonra kell tenni.
Ezután lefektettük a padlóra a 3+3cm-es hőszigetelő lapokat. Ez a földszinten sokkal nagyobb szívás volt, mint a pincében. Nagyon sok cső megy a padlón (víz, fűtés, villany és a kp-i porszívó is). Az elv, hogy nem egy 6 cm-es lapot, hanem egymásra 2 db 3 cm-est fekktetünk. Az alsó 3 cm-est úgy szabjuk le, hogy a csöveknél kivágjuk. Erre jön később rá a második 3 cm-t. Ennek ellenére majd 2 teljes hétvégét elvett a 129 nm letétele. Ráadásul a WC-ben (1,1×0,9 méter) a 110-es lefolyócső és a plusz csövek miatt a hőszigetelés kis daraboka tört.
Mivel a pincében nem lakik senki, nem let egyik réteg sem lépéshangszigetelő. Ha a tetőteret beépítenénk, oda mindenképpen kell egy éteg lépéshangszigetelés, mivel ez gátolja meg, hogy a kopogó hangok lejussanak az alső szintre.
A hőszihetelés köré ún. dilatációs csíkot kell tenni, ami a leendő beton tetejéig ér. Ennek a szerepe, hogy a felső (ún. úsztatott, vagy aljzatbeton) beton ne érjen a téglához. Így a hang nem tejed át a falakra és nem lesz a házból hangszóró (a falak ilyenkor jó membránként működnének). A másik cél,hogy így a beton szabadon tud dilatálni is.
A dilatációs csík egy egyszerű fél, vagy 1 cm vastagságú, 10, 15 vagy 20 cm széles polifoam csík. Ezt kell a fal mellett kiterni.
Ugyancsak dilatálni kell a felső betonréteget pár méterenként valamivel (lambéria léc vagy dilattációs csík), hogy nehogy keresztbe repedjen a feszültségtől.
A hőszigetelésre ún. technológiai fólia kerül, aminek a célja az, hogy megakadályozza azt, hogy a betonból a cementlé befolyjon a hőszigetelés illesztései közé, ezzel hőhidakat képezve és így a hőszigetelést nagymértékben rontva. A másik ok, hogy az EPS hőszigetelés (fehér hungarocell, vagy nikecell) is be tudja szívni a cementlét és átázik. Amikor a cementlé megköt, tönkreteszi a hőszigetelőt (magyarol többet nem hőszigetel).
Mi hővisszaverős fóliát választottunk (solflex), mert ez visszaveri a padlófűtés sugárzó hőjét.
Na ez fogyott el menet közben, így ebből még venni kellett egy tekerccsel. Miután ezt is fekektettük (15 cm-es átfedéssel és az átfedéseknél ragszalaggal leragasztva!), rákerült a 4-es betonháló (4,2 mm vastag betonacélból 15×15 cm közökkel háló hegesztve, aminek táblamérete 2,15×5 méter). Ez, ahogy korábban leírtam, egyrészt a padlófűtést tartja, márészt rugalmasabá teszi a felső betonréteget.
Mellesleg a nagy mínuszokban a fűtetlen házban dolgozni nem leányálom. De most már jöhetnek a fűtésszerelők.
Sajnos képeket nem találtam az eseményről, de ha lesz elfekvőben, akkor kiteszem.
31-én volt kint a vízszerelő haverom. Bekötötte a középlefolyót a mosókonyhában, illetve tett még egy kútvíz kiállást a mosógép mellé, hátha elég jó lesz a víz.
A középlefolyó egyébként modern, betonozáshoz van egy fedője, betonozás közben a mélységét állítani lehet, van rajta egy olyan bűzelzáró műanyag sapja, ami az esetleges visszahabosodást (ti. mosógépből kiömlő víz) meggátolja. Az vicces a jelenlegi lakásunkban, hogy ha leeresztem a kádat, akkor a középlefolyóben tornyosodik felfelé a hab.
Tags: aljzatbeton, építkezés, fűtés, hőszigetelés, középlefolyó, központi porszívó, kútvíz, úsztatott beton
Recent comments