Szerző: FaBRiK || Dátum: 2009. június 27. szombat
Kategória: Napi adag
|| Tagek: építkezés, falba építhető WC tartály, gázóra, WC
Miután megvettem a gázóra fantasztikus szekrényét, a csöveseknek is megvilágosodott (inkább már el is hitték), amiről én regéltem nekik. Úgyhogy kiderült, hogy rosszul szerelték a csöveket (a ki- és bemenet helye nem jó helyre került, így ki kellett javítani azokat. Kellettek hozzá anyagok is, ezeket megvették. Most már fel is van szerelve a szekrény a támfalra.
Ezen felül végülis eldöntöttem, hogy falba szerelt WC tartályunk lesz, úgyhogy meg is vettem az állítólag megbízható minőségű Sanit falra szerelhető WC tartályt, amit fel is tettek a helyére. Vigyázni kell, mert ha 2-3 cm-rel lejebb vagy feljebb kerül a keret, akkor már nagyon kényelmetlenné válhat később a WC magassága. Úgyhogy van egy 1 méteres jelölés a tartályon, annak egybe kell esnie a falra kicsapott 1m-es vinklivel.
Ez a vinlki egy nagyon hasznos dolog. Még a nyers falra, aljzatbetonozás, szerelvényezés előtt körben bejelölik a képzeletbeli 1m-t és ehhez viszonyítanak mindent. Ez az 1 méter pedig így tud egyenes lenni:
- kijelölnek egy pontot a házban, ami az 1 méter lesz
- fognak egy ún. tömlős vízmértéket, ami gyakorlatilag egy átlátszó tömlő (akár 15-20 méter hosszú), a 2 végén egy átlátszó műanyag tömlőszerű valami van beosztásokkal és a közlekedőedények elvének alapján ha a rendszert megtöltik vízzel, akkor a víz mindkét oldalon egyforma magasságban lesz (vízszintben)
- minden saroknál bejelölik a tömlő segítségével az első ponttal megegyező magasságot
- kicsapózsinorral pedig kicsapják az 1 métert
A kicsapózsinór egy rugalmas spagó, ami be van kőporozva (olyan mint a színes krétapor). A 2 sarok között a bejelölt pontokon kifeszítik, valaki középen meghúzza, mint az íjat és elengedi. A zsinór hozzácsapódik a falhoz és hozzápréseli a kőport, azaz egy egyenes csík lesz belőle.
A festő meg csak glettel és fest…
Szerző: FaBRiK || Dátum: 2009. június 21. vasárnap
Kategória: Napi adag
|| Tagek: beltéri ajtók, építkezés, gázóra, védőszekrény
A hétvégén a leendő szomszéddal és apuval karöltve beépítettük a beltéri ajtókat a földszinten.
Az eredeti terv szerint az ún. vakküszöböket (az ajtó alján a küszöb helyén lévő léc, aminek az a szerepe, hogy az ajtó alja ne essen össze) előre levágtuk volna és úgy építjük be az ajtókat, ámde a dekopirfűrész nem vitte a fát. Szerintem a fűrészlap volt szar. Úgyhogy a WC ajtó után a többivel nem kísérleteztünk.
Remélem nem lesznek magasan az ajtók!
A beépítés előtt a tokok belsejét (majdan fal felé eső részét) 2x lekentem gomba- és rovarölő alapozóval. Ezt sokan elfelejtik, de mivel én már láttam szú által elfogyasztott ajtót, így nem kockáztatok.
Az ajtó beépítése a következőképpen zajlott:
- Az ajtót keretestül beillesztettük a helyére
- Kiékeltük mindkét oldalról alul és felül is, hogy ki ne döljön
- Beállítottuk függőlegesbe és vízszintesbe a tokot elsődlegesen az ékek beütésével
- Bespricceltük vízzel a fal és az ajtó közti részt
- Kifújtuk a rést PUR habbal
- kiékeltük a közepét is
- Becsuktuk és bezártuk az ajtót
1,5 nap alatt végeztünk, amiből nem egy egész napot segített a szomszéd.
Ezen kívül összeszereltem a gázóra védőszekrényét. Nem mondom, 37 rugóért nem túl sok a termék…
Szerző: FaBRiK || Dátum: 2009. június 13. szombat
Kategória: Napi adag, építkezés
|| Tagek: beltéri ajtók, építkezés
Megvettem a beltéri ajtók nagy részét. 19 darabot! És 2 még hiányzik.
Nem pozdorja ajtókat szerettünk volna, hanem fenyőajtókat, így 8 kazettás bajuszíves ajtókat vettem. Ezeket majd le kell kennem. Még hiányzik 2 db 100-as ajtó.
2 db az ajtók közül üvegbetétes lesz (a dolgozóé és a mosókonyháé).
Szerző: FaBRiK || Dátum: 2009. június 5. péntek
Kategória: Napi adag, építkezés
|| Tagek: csempe, építkezés, Gázművek, kapcsoló, védőszekrény, villanyszerelés, VSZ-AA-MR8
Délelőtt megérkeztek a csempék és a padlólapok (kivéve a legnagyobb adag spanyol padlólap). Gyakorlatilag csak 1 ralkapnyi volt, de majd becsináltunk 3-an (apu, a sofőr és én), mire becipeltül azokat.
Délután pedig megvettem a kapcsolókat, dugaljakat, egyéb szerelvényeket és a kereteit, kiégészítőit. Nagyjából 150 kapcsolót és dugaljat vettem. Szerencsém volt, mert a Prodax épp most vált nevet, így ki akarják szórni a régi nevű termékeket, így 20%-kal olcsóbban lehet hozzájutni, illetve a villanyszerelőnek is van kedvezménye a boltban, így elég olcsók lettek.
Ma megrendeltem a Jutec VSZ-AA MR8 típusú védőszekrényt is a gázbekötéshez. Ebbe kerül majd a gázóra. A poén csak az, hogy állítólag ez volt az utolsó legyártott darab, úgyhogy amennyiben a Gázművek továbbra is ragaszkodik ehhez a külső gázórákhoz, akkor külső gázórát már nem szerelnek (hacsaknem kenőpénzért).
A szekrény fellelése nem volt kis feladat. A pontos típus ellenére is a net eléggé szűkszavú volt. Végül egy elfekvő darabot sikerült találnon.