Ma reggel korán vittem Dórit Sanyi papához, mert fél 8-ra már Csepelen voltam az Erdértben fáért. Tőlük tudtam 15-ös deszkát, stafnit és tetőlécet olcsón szerezni.
A tempójuk még olyan cuclizmusból visszaköszönő. Reggel reggeli a munkahelyen, lassú készülődés, pakolás. 1 óra alatt végeztem kb. 3/4 m3 deszka megvásárlásával. Aztán usgyi haza, mert a szegeket és a huzalokat én marha itthon hagytam.
Fél 9 helyett majdnem 9-re voltam kint. A munkások rendben megérkeztek, lepakolták az utánfutót (már spóroltam vele egy tízest) és nekiláttak zsinórállást készíteni, azaz kitűzni az épület helyét (fotó utólag pótolva lesz). A zsinórállás arról szól, hogy az épület csomópontjait (sarkait) és ezáltal a külső falait kijelölik úgy, hogy fából 90 fokos állványszerűket szegelnek, azt a leendő faltól kb. 1 méterre állítják fel vízszintbe, kifeszítenek rá köteleket ott ahol a felek lesznek és a kötelek metszése adja ki a sarkokat (fotó később mellékelve lesz).
Közben megbeszéltük a kivitelezővel, hogy mire lenne szükség. Ezután elmentem vasat (pontosabban betonacélt) kajtatni. Több vaskereskedés után a legközelebbi adta a legjobb árat,és a szállítás ingyen volt. Az első vasalat részlet kivett a zsebemből 380.000 Ft-ot. A kereskedő elég korrekt.
Adtam némi előleget is a kivitelezőnek, amit nem eszünk szokássá. A fenti vasat aztán a statikus rajzai alapján elkezdték meghajlítani (képek később).
Majd egy fél délutánon keresztül 50-es dréncsövet kerestem, de nem találtam. Röhej!
Este pedig a fenti szomszéddal beszéltük meg, hogy hogyan szeretné betöltetni az alapjába a földemet.
Recent comments