Mint írtam az építkezéshez sem árt víz. Bár ezt alapból kútból akarom megoldani (azaz kell még egy kutat is furatnom), ennek ellenére a víz jól jön. Aztán kell a házba is.A víz bevezetéséhez kell egy térképmásolat, meg némi űrlap, amit le lehet tölteni a Vízművek oldaláról.
Usgyi a Földhivatalba térképmásolatért. Ha már arra jártam, azt is leellenőriztem, hogy a telek a mi nevünkre került-e már. Igen. Hurrá! Telektulajok vagyunk.
Szóval a térképmásolatnál tartottam. A Földhivatal a Budafoki úton van eldugva. Bementem, kitöltöttem, sorszámot kaptam, kikértem, pénztárnál befizettem és 1 óra múlva visszamehettem a másolatért. Ebből ha a pénztári 10 perces sorbenállást és az 1 óra múlva visszamenést levonom, akkor kb. 5 perc alatt végezhettem volna.
A térképmásolaton már az új telkek vannak, azaz látszik a megosztás.
A vízműveknél beadtam a beadandót. A térképük úgy 8-10 éves lehet, mert a környéket az évezred elején rendezték és még ez előtti az adatbázisuk. Nem csodálom, hogy kell térképmásolat.
Szóval beadtam a kérvényt a elvi engedélyhez és a telekre való bevezetéshez is.
Az elvit egyből megadták.
A bevezetés részleteiről 2 héten belül kapok levelet. Minden esetre ki kell építtetnem egy aknát, ami a telekhatártól 0,5 méterre lehet, de ott bárhol. Az akna betonból kell, hogy készüljön. Megkérdeztem, hogy a beton hogy készül víz nélkül, de erre nem tudott válaszolni. Illetve de: “Kérjen a szomszédtól”. De ide nem 1 pohár víz kell, hanem egy nagy akna betonjának megfelelő mennyiségű. Na mindegy, lesz kút.
Ha már ott jártam, akkor már szereztem egy kapcsolatot, aki bevizsgálja a kútvíz minőségét.
Recent comments