Nem, nem arról van szó, hogy egy kisebb patakunk lett. A folyóka egy vízelvezető megoldás. Mivel a garázs a pinceszinten van, a garázslejáró – minő meglepő – leejt menetben van, azaz esőzéskor a víz a garázs felé veszi az irányt. Minthogy a garázsban lényegesen kevesebb jacht lesz, mint autó (szám szerint 0), így elmondható, hogy a víz a garázson belül nem kívánatos.

Az ellentétek megoldására találták ki a folyókát, azaz egy vékony vízelvezető árok vagy csatorna.

Ezt betonozták ma a helyére a srácok. A fényképeken látszik, hogy a folyóka és a garázs aljzatbetonja között némi folytonossági hiány van. Ez az új találmányom miatt lehetséges.

A legtöbb ember az aljzatbetont kiengedi a garázskapun is túlra, aminek az a következménye, hogy hiába hőszigetelt a kapu és hiába van az alján gumicsík, ennek ellenére a beton tökéletes hőhidat képez. Ráadásul vízszigetelésileg is hagy némi kívánnivalót maga után. Ezt megoldandó a terveim szerint az aljzatbeton a garázsajtó belső feléig ér, ott függőlegesen felhozok egy 5 cm-es XPS szigetelést, erre csuk rá a garázskapu gumitömítése.Majd a beton a hőszigetelés túloldalán folytatódik. Remélem beválik. A képek között ott van ennek a rétegrajza is. Ha tetszik és felhasználod, kicsit reklámoz az oldalamat légyszi! 😉

[Not a valid template]

Tags: , ,

This entry was posted on Friday, April 17th, 2009 at 22:59 and is filed under építkezés, Napi adag. You can follow any responses to this entry through the RSS 2.0 feed. You can leave a response, or trackback from your own site.
+/- Collapse/Expand All

3 Comments(+Add)

1   TG    
August 15th, 2013 at 10:17

Látom már több mint 4 éves a poszt, de azért leírom. Én is gondolkoztam ilyen megoldáson de elvetettem, mert az XPS szerintem hamar tönkremegy ilyen igénybevételre. Mégis csak egy lágy hab, még ha a habok között kemény is. Egyrészt az XPS mellett a beton(ok) sarkai letörnek az autó súlyától, az XPS nem tudja megtámasztani. Másrészt az XPS levezeti a vizet az aljzati hőszigetelésre, harmadrészt a folyamatos “ütés” a kaputól mindig lejjebb nyomja, negyedrészt az UV-sugárzás sem tesz jót neki. Nekem ezek az aggályaim, persze megírhatod hogy 4 év után mi a helyzet vele.

2   TG    
August 15th, 2013 at 10:19

Még annyi hogy talán Ytong jobb megldás lett volna, persze az is hülyén néz ki egy csíkban, de ez az XPS-re is igaz.

3   FaBRiK    http://www.fabiancsalad.hu
August 15th, 2013 at 20:23

Igen. A koncepció annyiban változott, hogy nem XPS lett, hanem a játszótéri ütésgátló gumilap oldalszegélye, amit úgy kell elkézelni, mint a beton szegélykövet, csak gumiörleményből van. Profi megoldás, bírja a terhelést.
A víz ellen pedig előtte a beton szélét, ahol összeér a szerelőbetonnal, kikentem bitumenes vízszigetelővel 4 rétegben, ami rugalmas. Ennek lett támasztva a gumiörlemény lap és ez után lett a külső rész hozzábetonozva.

Leave a reply

XHTML: You can use these tags: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <s> <strike> <strong>

Name (*)
Mail (will not be published) (*)
URI
Comment