Posts Tagged 'ablak'

Kihasználva az ünnep miatti hosszú hétvégét (4 nap) sokat dolgoztunk. A leendő szomszéd segítségével beépítettük a külső ablakokat, ajtókat. Közösen beépítettünk 17 nyílászárót csütörtökön és pénteken, én pedig szombaton a maradék 6 pinceablakot. Sajnos a hely néhol szűkös volt. Anno kértem a kőműveseket, hogy hagyjanak 130 cm széles helyet, mivel 120 az ablak (ami valójában 117 cm) és 5-5 cm oldalt az Ytong “bélelés”. Sajnos a 130 cm néhol 128 lett, így az ablak néhol erősen passzosan ment be.

Szombaton a pinceablakokat egyedül raktam be. A 6 ablak 6 órámba tellett, nagyon nehezen akart bemenni. Egyrészt nem vagyok profi ebben, másrészt szívtam az Ytongokkal (állandóan leestek), harmadrészt – és talán ez volt a legfőbb ok – estére már 39 fokos lázam volt, azaz influenzás lettem :-(

Közben a vízszerelés is elkezdődött. Kivésték a csövek helyét és összerakták a hálózatot. Nem egy egyszerű megoldást választottam. Egyrészt bejön a házba a majdani kútvíz, így lehetőség van rá, hogy a WC-k, mosógépek, mosogatógép erről menjenek, ha a víz elég tiszta. Ezen felül a kútvíz felmegy a gépészeti helyiségbe is, mivel egy hőcserélőn keresztül ezzel hűtjük nyáron a házat, illetve le is jön egy cső, hogy távozzon a víz vissza a természebe (és ne a leendő csatornába).

Ugyancsak egyedi, hogy van egy melegvíz elvételi lehetőség kint, a házon kívül is. Később, ha lesz medence (persze nem épített, hanem valami merevfalú), és lesz napkollektor is, akkor ne kelljen napokat várni, hogy a medence vize megfelelőre melegedjen

A nyomáspróba tél előtt már nem lesz meg, nehogy belefagyjon a víz a hálózatba. Ekkor lesznek bekötve a vízszűrők is.

A nyílászárók berakása (anyagok, kellékek) 50 rugóba került,  míg a vízszerelés anyagostúl 348000 Ft-ba.

Tags: , , , , ,

2008. 10. 25. Szombat – Borús, esős idő +11°C
4 fő
Külső nyílászárók beépítése.
Vízszerelés: csőszerelés, belső csatonaszerelés, kiállások beépítése.

Tags: , , , , ,

2008. 10. 24. Péntek – Borús +11°C
5 fő
Külső nyílászárók beépítése. Vízszerelés: csőszerelés, belső csatonaszerelés.

Tags: , , , , ,

2008. 10. 23. Csütörtök – Borús,esős idő +12°C
5 fő
Külső nyílászárók beépítése. Vízszerelés egyeztetése, csövek helyének vésése.

Tags: , , , , ,

Hálátlan és nehéz munkán vagyok túl többé-kevésbé. Ha valaki házat épít, annak rendszerben kell gondolkodnia és főként mindig mindennek meg kell lennie előre az agyában és legfőképp meg kell eröltetni magát, hogy képes legyen letörni a szokásokat. Arra gondolok, amikor rendszeresen azt lehet hallani, hogy “ezt így szokjuk csinyáni”.

Ilyen szokás például az, amikor az ablakok mellé terveznek egy 2 cm-es szigetelés behajtást. Azaz a fal maga rossz esetben 5 cm, jobb esetben 10 cm szigetelést kap, de az ablakok mellé csak egy 2 cm-es fér és rögtön ott a hőkülönbség.

Nos, ezt áthidalandó találtam kim hogy a nyílásokat 10 cm-rel szélesebbre és 5 cm-rel hosszabbra hagyattam, mint az eredetiablakméret (azaz nem 120×150-es, hanem 130×55-ös lyuk volt az ablakknak). Ezt az 5-5 cm-t Ytong előfalazóvaloldottam meg, azaz körberagasztottam úgy az Ytongot, hogy annak a külső széle az ablak leendő külsejének szintjéig érjen. Ez egy normál rendszernél egyszerű lenne. A 38-as falba belülről igazítva beragasztok fagyálló csemperagasztóval 20 cm széles, 5 cm vastag Ytongokat és az Ytong külső széléhez passzintom majd az ablakot.  Így 6 cm-es szigetelőanyag lesz az ablak mellett is, ami akár lehet grafitos a jobb hőtechnikához.

Nálam ez sajnos nem volt járható, mert a Baltavári redőnytokos kiváltók egyértelműen meghatározták az ablak külsejének helyét, íhy az Ytongból 1,5 cm-t le kellett vágni (kb 130 db Ytongból flexszel). Ez kb 1 hét munka volt.

A héten ezt fel is ragasztottam az összes kültéi nyílászár belsejébe, így jöhet a szomszéd berakni az ablakokat.

Képek egy későbbi portban lesznek

Tags: , ,

Ma kifizettem a külső nyílászárók (értsd bejárati ajtók, teraszajtók és ablakok) hátralévő részét. Összesen 23 db nyílásráróról van szó (2 bejárati ajtó, 2 teraszajtó, és 19 ablak).

Mindenképpen fa ajtókat, ablakokat akartunk, mivel az a cél, hogy amennyire lehet természetes anyagokat használjunk az építkezés során (ezért is lesz ásványgyapot szigetelés). A fa kezelt és festett. A Fagép Kft.-nél raktáron van egyfajta szín (mahagóni), ezt olcsóbban lehet megkapni.

Összesen 1,7 milkába kerültek. Erre még a garázsajtó 350 ezres ára jön és teljesen zárt a ház.

Tags: , , ,

Fasza. Most szólt a fagépes szomszéd, hogy nincs raktáron a teljes készlet, így 6 ablak csak 6 hét múlva lesz meg. Még jó, hogy ez volt az egyik döntési szempont. Így most nem fogjuk az ablakokat berakni hétvégén :-(

Kértem, hogy amennyire tudja, sürgesse. Már örültem, hogy nem kell átszervezni a gépészeti munkákat, de mégis.

Tags: , , ,

Elmentünk Tündivel ablakokat nézni. A beérkező ajánlatok lapján a Labonczfa és a Fagép a nyerő.

A Labonczfa anyun keresztül jött, az Ő ügyfelei. A csóka kicsit sokat beszélt, de nem haszontalanul. Nagyon sokat megtudtunk pl. a beltéri ajtókról. Sok hasznos infót kaptunk. Sajnos azonban aszínek nekünk nem voltak megnyerők. Olyan fakónak tűntek.

Aztán átugrottunk a Fagéphez. Ott a leendő szomszédunk az egyik alkalmazott, így sikerült egy kis plusz kedvezményt kiharcolni. A nyílászárók jók, de ott is elrettent a 6-8 hét. Először épp ezért natúr színt akartam. Az raktárról 1 nap alatt van meg. De rájöttem, hogy ennyi ajtót, ablakot lelazúrozni sok idő, nem kevés pénz és sosem lesz olyan, mintha gyárilag mártották, szárították volna.

Aztán végül megegyeztünk Tündivel a mahagóni színben. Először világosabbat akartunk, de nagyot nyomott a latba, hogy ez is raktárról megy, azaz 1-2 nap. Egyébként meg nem is baj, hogy sötétebb. A ház úgyis világos lesz, azaz jó lesz a kontraszt.

Az ablakok 120×150-es bukó-nyíló, középen felnyíló (azaz középen osztott) lesznek leginkább.

A garázskapu is döntöttünk. A T-Markt jó ajánlatot adott. EcoTor típusú kapu lesz, 5000×2125-ös méretben, RAL színezve. A RAL egy színskála többszáz színnel és ha egy színt kiválasztasz, az jó eséllyel hasonló lesz minden gyártónál. Nekünk azért fontos ez, mert szeretnénk az összes ablak keretét, a garázsajtót, a tető alatti fát és a kerítést egy színben látni.

Szerdán kifizetem az ablakokat, megrendelem a garázskaput és élhozom a kádat. Jó kis nap lesz.

Ja és a vállalkozónak elküldtem az elszámolás reklamációit.

+ egy jó sztori: ma kicsit korábban elkéredzkedtem, hogy tudjunk ablakokat nézni. Van egy barom kollégám (kínai), akivel kifelé menet találkoztam, de csak elhúztam mellette, bár láttam, hogy akar valamit. Aztán a metró felé tartva telefonálgattam ide-oda, közben jött egy SMS, hogy hangpostám van. Lehallgattam. Nagy sistergés, meg 5 mp múlva ennyi: “halo, Gabo…. halo… Gabo?). Aztán ez még háromszor. Ezek szerint ő egy olyan távközlési mérnök, aki nem képes felismerni egy hangpostát… Mivel nem mutatkozott be, a hangpostás meg nem regisztrálta a hívó számát, így nem hívtam vissza.

Tags: , , , ,

Ma van édesapám szülinapja. Boldog szülinapot apu!!!

A múlt héten kértem ablakosoktól ajánlatot (20 ablak, 2 teraszajtó, 2 bejárati ajtó, 1 nagy garázsajtó). Jött is sok-sok ajánlat. Soktól dobtam is egy hátast. Az összes ablak 6-8 hét alatt készülne el, ez nagyon sok :-( Át kell rendezni a sorrendet (villany, víz, fűtés, vakolás).

A villanyszerelő csak szerdán tud ajánlatot adni. Ez is kezd húzódni.

Az eső legalább nem esik. A srácok így tudják folytatni az oldalsó kerítés lábazatát, meg ássák a garázs előtti szikkasztót.

Az egyik esélyes meg holnap jön felmérni a garázsajtót és a központi porszívót.

Tags: , , , , ,

2008. 08. 14. Csütörtök – Napos, meleg +35°C
- Kúpolás
- Ablakbeépítés

Tags: , , , , ,