Posts Tagged 'kivitelező'

A tegnapi egy hosszú nap volt. Miután leadtuk a gyerekeket, elmentem az egyik kivitelezőhöz visszakérni a terveket (engedélyes és statikai), mert a statikaiból kifogytunk. Szerencsém volt, mert a kivitelező tőlünk pár utcára dolgozik épp. A baj csak az volt, hogy késett, így majdnem kicsúsztam az időből.

A tervet elvittem azon nyomban a lehetséges FEMÜ-nel (Felelős Műszaki Ellenőr), aki a fenti szomszédék házát is ellenőrzi. Itt beszélgettünk 1 órát. A héten ezt is lezárom. Az építkezéshez kell egy FEMÜ, aki ellenőzi, hogy az építkezés megfelel-e az elvárásoknak.

Aztán a VIII. kerületbe mentem, találkoztam egy másik kivitelezővel és itt is beszedtem a terveket. Aztán irány a Kőbánya-Kispest MÁV állomásra, ahol felszedtem a statikust, aki Szegedről jött. Vele kimentem a telekre és ott találkoztunk a nyertes kivitelezővel. Itt eltöltöttünk néhány órát és pedzegettük, hogy lehetne teljes pince, meg nem kell a talpkoszorú, azt besüllyesztik az alapba.

Hétfőn kezdünk a kitűzéssel, de még be sem jelentettük az építkezést. Ezt is megpróbálom lerendezni ma. Illetve délelőtt veszek fát, szeget a kitűzéshez, meg drótokat, meg elmegyek tégláért is. Az idő szűköz, mert 13:55-kor száll fel a gépem Dusseldorfba.

Tags: , , ,

A múlt héten kaptunk egy ajánlatot attól a kivitelezőtől, aki anno a gázobbanás után a csapatával helyreállította a házunkat. Tavaly ősszel még azt mondta, hogy nem biztos, hogy lesz kapacitása, de szerencsére van neki. Az ajánlata röviden szólva visszautasíthatatlan. Eleve a normadíjak alacsonyak és gondolkodásában pedig költséghatékonyságra törekszik. Ugyanezt láttuk tőle 6 évvel ezelőtt is. Szóval kiválasztottuk a kőműves csapatot.

És innentől kezdve felgyorsultak az események. Szerdán találkozunk a részletek megtárgyalására (ott lesz a statikus is) és a jövő hét elején kezdünk (azaz kezdenek). Kell majd sokminden:

Vas, beton, zsalu és egy gépészeti kiviteli terv, hogy tudjuk az áttöréseket a csatornához és a vízhez.

Ez utóbbival Bolla Attilát bízom meg, aki boattis néven ismeretes az Index fórumain és gyakorlatilag egy falfűtés-vezérlés guru.

Ja és a hétvégén vettem egy utánfutót is. A szomszéd utánfutója volt, de eladta egy ismerősének és most az ismerőstől vettem meg. Ez egy 200×120 cm-es Kalydi típusú utánfutó és most már van felépítménye is. A neten hétvégén kötöttem biztosítást rá és jó nagy meglepetésként ért, hogy eredetiségvizsga is kell rá… :(

Tags: , , , , , , ,

Anno még azon aggódtam, hogy honnan fogunk ajánlatokat kapni, most meg versenyeztetem a kivitelezőket. Ma is találkoztam az egyikőjükkel és megbeszéltük, hogy karcsúsítanak.

+ azzal aki a gázrobbanás után helyrehozta a házunkat még találkozom szombaton.

A 2 korábbi kivitelezőt, akik kiestek még ősszel, ma hívtam vissza, hogy visszaszerezzem a terveket, amik még náluk vannak.

Tags: ,

Ma találkoztam a netes “ismerős” sógorával, aki kivitelező. Átadtam neki a terveket. Elég jónak tűnik. Bízom benne, hogy jó ajánlatot kapunk.

Tegnap találkoztam a baráti pár ismerősével, itt kértem, hogy egy kicsit javítsunk az ajánlaton, mert kicsit sok, illetve ma kaptam egy hívást, hogy Tündi barátnőjének az öccse jön kedden átbeszélni az ajánlatot.

Közben a fenti szomszéd beletaposott: felvonulási épületet épít, meg készül a villanya. Most úgy néz ki, hogy egyszerre kezdünk. Ők előbb lesznek kész, mert kisebb a ház. Tök jó, hogy kicsit renezettebb lesz a környék.

Tags: , , ,

Hosszas várakozás után ma felhívtam újra a kivitelező jelölteket, hogy felvegyem velük a kapcsolatot, illetve beszélgettünk Tündivel a hitelekről is.

Egyrészt érdekelt, hogy van-e még kapacitásuk, másrészről pedig csiszolni akarok az árakon.

Az ex osztálytársam ex kivitelezője már be van táblázva, nincs szabad kapacitása. Ilyenkor szoktam mondani, hogy a sors mindig jól dönt, azaz biztos így kellett lennie.

Az, aki szimpátia és megérzés alapon nekem a legjobban bejön, azt mondta, hogy van kapacitás, és persze beszéljünk az árakról. Pénteken visszahív, hogy egyeztessünk időpontot hétvégére.

A harmadik jelölt Tündi barátnőjének az öccsén keresztül jött. Őt is hívtam, ígérte hogy visszahív, hogy mikor jó nekik. Ott erősen alkudni kell, mert messzemenően a legdrágábbak.

Hívtam azt a vállalkozót is, akinek a csapata a gázrobbanás után építette újra a házunkat. Jó kis csapat volt. Mikor ősszel hívtam, azt monta, hogy úgy néz ki, hogy be lesz táblázva idén, mert társasházat épít. Most azt mondta, hogy beleférhet. Találkozzunk, ad ajánlatot. Ha időben nem szorongatom, akkor még olcsóbbat is. Nekem is jó, ha nem egyik pillanatról a másikra kell nap X órát az építkezéssel tölteni (terveim vannak a munkahelyemen is). Hétfőn kell hívnom. Megnézzük a terepet., adok terveket ő meg utána ajánlatot.

És hívtam még valakit, akihez egy olyan bloggeren keresztül jutottam el, aki maga is az építkezéséről ír. A blogját tekintsd meg itt: http://csuecs.freeblog.hu/

Szóval újra felvettük a fonalat.

Este Tündivel beszélgettünk egy kicsit a hitelekről. Az állami támogatásúról és a szocpolról lemondtunk, mert egy 3,5 szobás ház, vagy lakás ára Budapesten nem haladhatja meg a bruttó 22,5 milkát összesen ahhoz, hogy jogosultak legyünk. Csak gondoljon bele mindenki. Egy 3,5 szobás lakás az minimum 80 m2. Ha valaki talál bruttó 300 ezer/m2 áron új építésű lakást Budapesten, akkor az vagy nagyon ügyes, vagy nagyon szerencsés. Ebben az esetben az ár: 80 x 300.000 = 24 milka!!! Azaz no szocpol, no állami támogatás. Jó mi?

Na mindegy. Szóval normál építési hitel (valamilyen nem forint alapú) és akkor már nem köt olyan sok minden…

Most átnéztük, hogy milyen költség, sajáterő, ingatlanérték arányokat kell tartanunk, illetve milyen egyéb feltételek vannak. Azt hiszem ezt a részt Tündi fogja menedzselni. Pénzügyileg pesszimista, de profi. Bár a pesszimizmusa más sokat javult.

Győzködöm, hogy írja le ide az ismereteinek egy részét, hogy segítsen másokon. Lesz itt még valami. :)

Tags: , , ,

Ma a kezembe kaptam az építési engedélyt. Az eljárás most a következő:Az erről szóló határozatot kiküldték a telekszomszédoknak, ők átveszik és ha visszajön a tértivevény, akkor jogerőre emelkedik. Ezt le lehet csökkenteni úgy, hogy aláiratok velük egy papírt, hogy lemondanak a fellebbezési jogukról. A nehezén már túl is vagyok, a kevésbé ismert szomszéddal aláirattam.

Találkoztam ma 2 kivitelező-jelölttel, akik még adnak ajánlatot. Ők a tervezőn keresztül kerültek képbe.

És még mindig nincs statikai kiviteli tervünk!!! Ma hívtam a statikust, még kért 1,5 hetet. Hihetetlen, hogy 1,5 hónap nem elég egy statikai kiviteli tervre 120eFt-ért :(

Ja és hogy mihez is kell? 2 oka van:
1. Kell a pontos árajánlathoz, hiszen nem mindegy, hogy mennyi vas van benne és az sem mindegy, hogy a munkásoknak hány tonna vasat kell megmozgatniuk, lehajlítaniuk stb.
2. Bizonyos födém fesztáv felett (ami 5,4 méter) kötelező statikai kiviteli tervnek lennie. Nekünk a fesztáv ~7 méter.

Tags: , , , ,

Tegnap visszakaptam a tervet az első kivitelező jelölttől is. Kértem, hogy a pincefödémig külön adja meg az ajánlatát, hiszen az az első összeg, amit ki kell gazdálkodni. Estére elküldte. Hát nettó 10 milka. Igaz, ebben 1,2 a földmunka, meg az anyag listaáras, de így sem kevés… Bízzunk.Beszéltem az ex-osztálytársammal is, elmondtam neki az ügyet a haverjáról. Ő esküszik, hogy nagyon jó a csóka, csak nem számítógép központú, meg van 2 határidős munkája, amivel csúszik. Na majd meglátjuk.

Tegnap kaptam még egy levelet a tervezőnk ismerősétől, majd egy hívást is, hogy kellene egy másik terv is, mert mégegy valakinek odaadná.

No, ezt ma be is vittem neki az Astoriához, ami azért poén, mert épp ma hepciáskodnak az állítólagos jobbosok, és éppen arra vették az irányt. Végülis a helikopter kőrözgetésén kívül semmi nem utalt erre (ja, persze a hírek). Szóval bevittem. Feleslegesen. Visszakaptam a másikat is, meg 2 telefonszámot, akikkel felvehetem a kapcsolatot. Jobb is így.

Holnap megyek falfűtés szerelést nézni, ami a kettes számú kivitelező jelölt egyik munkája, azaz egyrészt tanulok, másrészt referencia.

Ha időm engedi, akkor kinézek a készház kiállításra is.

Ja, ma volunk a családdal a “Ranch”-en ;) Zsolti épp elaludt a kocsiban, mire odaértünk, így féltünk is, hogy majd hisztisen kel, de nem. Kinyitotta a szemét, körülnézett félig lecsukott “Hol a francban vagyok?” szemmel és elmosolyodott, majd kiszállt és együtt rohangásztak Dórival. Nagyon szeretik a “teleket”, ahogy ők hívják. Ennek örülök.

Tags: ,

Eseménydús volt a mai nap.Kaptam 2 ajánlatot az első 2 kivitelezőtől:

  • Az egyik az ex-osztálytársam kivitelezője volt, akinek 20 nap alatt némi cseszegetés mellett ma sikerült egy szedett-vetett ajánlatot küldenie, ami ráadásul csak a piceszintről szól. Aztán kértem, hogy juttassa vissza a tervet, mivel kell másoknak is. Ezt ki is hozta és büszkén dicsekedte el, hogy a szomszéd házát is ő kezdte el építeni, de időhiányba került, ezért átadta a barátjának. Ezzel tette be a kaput. Amikor elkezdtünk kivitelezőket keresni a szomszédunkat is kérdeztük, hogy az ővék milyen volt. Mint kiderült, szakmailag OK, de határidőt tartani nem tud, sőt néha egyáltalán nem is jelenik meg, amivel a többi szakit tartották fel, meg az építkezést húzták el. Szóval ha ilyen a referenciája, akkor milyenek azok a munkái, amit szarul végzett??? Bár nem tudom, hogy akkor az ex osztálytársam háza hogy lehet ennyire rendben.
  • A másik ajánlat 10 nap alatt készült el, egy 30 oldalas tételes doksi, igen igényes munka. A 10 nap alatt a kivitelező többször is hívott, hogy megbeszéljen ezt-azt és igen értelmes kérdéseket tett fel, illetve igen jó dolgokat ajánlott. Csak hát az ár. 29,5 milka a kőművesmunka vakolással, meg a tető. Igaz az anyagárak listaárak, de ez borsos. Ehhez kell még gépészet, burkolás, nyílászárók, festés, mázolás stb. :-(

Aztán találkoztam 2 gépésszel is:

  • Az egyik a nejem barátnőjének az öccse, illetve annak kollégája. Tőlük egy kulcsrakész tervet kértem, mivel kiderült, hogy ilyet is tudnak. Amit elfelejtettem az az, hogy az ajánlatban külön legyen a gépészet, a kőművészet, a tető és a többi, meg hogy a pince külön is látható legyen (ez utóbbit az előző kivitelezőnél is elfelejtettem, de korrigálom). Na mindegy, holnap hívom őket.
  • A másikat ugyanaz a barátunk ajánlotta, aki a fenti második (profi) kivitelezőt. Ők falfűtés specialisták. Sok mindenről beszélgettünk, igen értelmesnek tüntek. Kiváncsi vagyok az ajánlatukra.

A statikussal is beszéltem, hogy ugyan már mikor lesz statikai kiviteli terv, mert már több mint 1 hónapja készül. Állítólag jövő hét elején a kezemben lesz. Jó drágán, jó lassan :( Ez azért bosszantó, mert a tervezés így már 326eFt, de minden olyan lassan megy. A statikai kiviteli meg kellene a pontos árajánlatokhoz. Bosszús vagyok.

Egyre jobban veszélybe kerül a téli pinceépítés.

Tags: , , , ,

El vagyunk maradva kivitelezők terén is. Eddig összesen 1 embernek adtam át a tervet, hogy adjon ajánlatot, de ez ma 100%-kal nőtt, azaz találkoztam mégegy kivitelezővel.Hogy lehet jó kivitelezőt találni? Az első a volt osztálytársam házát építette, a másodikkal egy ismerősöm szokott néha együtt dolgozni (az ismerősöm villanyszerelő). De honnan lesz harmadik, negyedik… ?

Azt nem lehet tenni, hogy keresek a neten, mert ez egy bizalmi dolog. Onnan bármilyen kóklerre is rátalálhatok. Na mindegy, töröm a fejem.

Tags: ,

Ma délután találkoztam az első kivitelező jelölttel. Ő egy volt osztálytársam házát építette és egyébként erzsébeti, mint mi, így messze sem kell járnia.Beszéltünk erről-arról és jövő hét elejére ígérte az ajánlatát.

Tags: ,