A héten (talán szerdán) rácsörögtem a vízművekre, hogy ugyanmár mikor lesz vizem, ha már 3 hete átvették az aknát, ugyanis az átvevő (aki egyébként telepítette…) azt mondta, hogy 2 héten belül lesz víz. (Csak azért nem hívtam az átvevőt, mert menetközben a telefonja elérhetetlen lett)
A választ is megkaptam: a 2 hét félretájékoztatás volt, nem is tudják, hogy miért mondta az illető. Az átvételtől számítva 90 napon belül kötik a vizet. Mondtam a hölgynek, hogy próbálok visszafogott, nyugodt és udvarias lenni és így elmagyarázni a sztorit, ugyanis március 22-én adtam be az igényt, azóta elhagyták, reklamáltam, nem jelentkeztek, majd hívtak, hogy ellenőriznék az aknát, amikor még arról sem volt szó, hogy lesz-e vizem és hogy milyen akna is kell… stb.
Azt mondta, hogy akkor megsürgeti.
Erre ma (szombaton) reggel 7:48-kor csörög a telefonom, hogy kint vannak bekötni a vizet, de senki sincs ott és zárva az akna. Persze, mivel ez egy üres telek, így ritkán lakunk ott és zárva van, mert egyrészt nem szeretném, ha elvinnék a szerelvényeket, másrészt ez a mini felvonulási épületem a kerítésépítéshez, így van benne ásó, lapát stb. Mondtam neki, hogy senki sem szólt, hogy jönnek és szerdán még 90 nappal ilyesztgettek, de 1 óra múlva ott leszek, mint Láng Vince. Még jó, hogy mondjuk nem vidéken, vagy külföldön vagyok.
No mindegy, bekötötték a vizet. Vittem fényképezőt, egyszer a képeket is kirakom. A legjobban az érdekelt, hogy hogyan kötik be a csövet a nyomás alatt lévő főnyomóra. Az eljárás:
- Egy gumi szerű bilinccsel ellátott 1″-os menetes tányért csavaroztak fel a csőre, ami az 1″-os lyuk mellett vastag gumitömitést szorított a csőre
- Ebbe beletekertek egy golyóscsapot
- Ezt kicsitották és beletekertek egy olyan szerkezetet, ami épp beleillet az 1″-os menetbe és a közepén volt egy fúró, amit menettel lehet beljebb hajtani.
- Ezt a fúrót betekerték, így kilyukasztották a csövet
- A fúrót kitekerték
- Golyóscsapot elzárták
- Az egész fúróegységet letekerték a golyóscsapról
- A helyére betekerték a csövet, ami hozzám jön
- A csapot kinyitották
Ennyi az egész. A cső meg nem ám ólom, vagy acél. Bizony KPE cső, azaz műanyag
Persze a vízműves, aki az aknámat telepítette, a T idomot megtömte betonnal, hogy ne legyen egyszerű.
Ja, nem ásták át az utat keresztbe (a túloldalon van a főnyomó), hanem átkalapáltak egy 1″-os vascsövet és ahogy húzták vissza, úgy tolták előre a KPE-t.
Viszont megtaláltuk a gázcsövet, ami a hivatalos jelzések ellenére a mi oldalunkon meg y a járdavonal alatt.
Képekre klikk, ha nagyobban akarod
Recent comments